Vasné Tóth Kornélia
2012-11-02 13:24
 

Vissza a főoldalra

Vissza a rólam írt cikkekhez

 


 
Rólam írták

Balázs Géza:

Mennyi szleng! Diákszleng – a korok, megközelítések tükrében

Magyar Tudomány

A szleng, a laza, kötetlen társalgás nyelve rendszerint megosztja az embereket: van, aki élvezi, fürdik benne, mások elítélik, bírálják A nyelvészek eddig rendszerint középen álltak: semmi sem idegen tőlük, ami nyelvi; vagyis figyelemre méltatták, gyűjtötték, kutatták. Bárczi Géza már az 1930-as években beszél „pesti nyelvről", amelyen ma leginkább a szlenget, az ifjúság, sok esetben a bandák nyelvét értjük. (A Magyar Nyelv-ben 1931-ben megjelent dolgozata máig a magyar szlengkutatás egyik kiindulópontja.)
Persze a nyelvészek között is fölfedezhetők a szlengtől a nyelvet, a nyelvi jövőt féltő, illetve az ezzel ellentétes, minden szlengjelenséget kritikátlanul üdvözlő, jónak tartó csoportot. A nyelvészek szlengről alkotott véleményét is befolyásolják az érzelmek, talán a generációs különbség is, de sokkal inkább a nyelvről való gondolkodás munkál mögötte. Érdekes megfigyelni, hogy azok a nyelvészek, akik nem kedvelik a nyelvművelést, általában kedvelik a szlenget, a nyelvműveléssel is foglalkozó nyelvészek általában tartózkodóbbak a szlenggel kapcsolatban. Persze vannak átmenetek is. És – aurea mediocritas – nekik lehet igazuk: a szleng a nyelvteremtés, a nyelvi játék, a kötetlenség, a szabadság jelzője (ki beszélne ez ellen), de a legtöbbeket összekötő, a nagy nyilvánosságnak való, választékosságra, igényességre törekvő sztenderd nyelvváltozat ugyanúgy szerethető és félthető (különösen amikor minden ellene szólni látszik).
A szleng ugyanúgy rétegződik, mint általában a nyelv. Minden nyelvi változatnak van szlengje (ahogy antropológiája is): a szleng tehát egy (viselkedésbeli) nyelvhasználati mód. Különféle megközelítésben beszélhetünk börtön- vagy internetszlengről, de kocsma- vagy diákszlengről is. A falfirka és az internet gyakran „hordozója" a szlengnek, persze mindkét „kóddal" fennkölt, nem szlenges üzenet is továbbítható. (Egy ilyesfajta internetes szlengszótár születik, sőt egy változata nyomtatásban is megjelent már: Nyelvész Józsi: Szlengblog. Ha érted, hogy mondom. .. Budapest: Silenos, 2009)
Most néhány kimondottan diáknyelvi, diákszlengkötetet teszünk nagyító alá. Tehát az előzőek fényében a diákszleng is ugyanolyan változási formákat produkál, mint maga a nyelv. Vannak benne földrajzi-nemzedéki egységesülési és széttagolódási tényezők (Bachát László megfigyelése). Az isi, suli, matek, baró, ofő, benga, cool valószínűleg már egységesült, „köznyelvi" szleng, míg ez az MG42 vagy MP40 ('meg nem engedett segédeszköz tanórán', érdi gyűjtés), okir ('osztálykirándulás') „mozaikszavakról" aligha mondható el (bár minden általánosítással vigyáznia kell a kritikusnak, hiszen nem él egyszerre Sárbogárdon, Érden és Budapesten, kis-, közép- vagy felsőiskolásként).
Diákszlengbe sorolható szavakat rendszerint ifjúsági regényekben találunk. Az egyik első ilyen szószedet Jókai Mór És mégis mozog a föld című regényéből szemezgethető, de ugyanúgy találhatók diákszavak Molnár Ferenci Pál utcai fiúk vagy Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényében.
Az első kimondottan diáknyelvi gyűjteményt Dobos Károly adta ki 1898-ban (A magyar diáknyelv és szótára). Kovalovszky Miklós 1963-ban, a Valóság-ban megjelent cikke adott újabb lökést immáron az „ifjúsági probléma" (CsehTamás), azaz az „ifjúsági nyelv" kutatásának. Az újabb megközelítések között Koltói Ádám („farmernyelv") és Tolcsvai Nagy Gábor modelljei említhetők. Gazdag gyűjtése van Matijevics Lajosnak (1972) a Vajdaságból, Gémes Balázsnak (1967-es gyűjtés, de 1982-ben jelent meg) Kecskemétről, Csányiné Wittlinger Máriának (1987) Miskolcról. Általánosabb gyűjtést tartalmaz Thomann Mónika–Tóth Kornélia gyűjteménye {Magyar diákszótár, 1965 1980, megjelent: 1994). Rónaky Editnek két gyűjteménye is van (1995, 1999). Ha a diákszlenget tágabb értelemben vesszük, egészen biztosan ide sorolhatók a firkálások vagy a soproni diákok köszönésformáiról készült gyűjtések is. De ezek áttekintése messze vezetne. A most bemutatandó diákszleng-gyűjtemények sem egységesek, valójában három típust képviselnek: szótár (szójegyzék), szinonimaszótár, összehasonlító szótár.
Máig a legalaposabb, legsokoldalúbb diákszlengkötetnek Hoffmann Ottó: Mini- tini-szótárát (1996) tartom. Alcíme: A mai magyar diáknyelv szinonimaszótára. Ebből kitűnik, hogy nem hagyományos szótár, a sajátos diáknyelvi szavak csak a fogalomkörök címszavain keresztül (alkoholista, ÁLLAPOT/MAGATARTÁS) kereshetők. A kis­ betűs szavak címszók, a nagybetűsek témakörök. Az 1975 – 1990 közötti időszakból származó gyűjtés igen kifinomult tematikai rendet követ: iskola, személyek, testrészek, külső/belső tulajdonság, állapot/magatartás, betegség/gyógyítás, kisebb vétségek, bűnözés… A kifejező szavak mellett szókapcsolatok (szólások), és természetesen nyelvi elemzés is helyet kap a kötetben.
Szűts László több szlengnyelvi gyűjtemény összeállítója, társszerzőként jegyzett börtönszlengkötete gyakorlatilag beszerezhetetlen: A mai magyar argó kisszótára, összeállította: Boross József és Szűts László, kiadta (máig ható érdeklődést kiváltva) a Belügyminisztérium sajtóosztályával együttműködve az Idegenforgalmi Propaganda Kiadó Vállalat (évszám nélkül). (Furcsa párosítás az idegenforgalmi propaganda és belügy, egyszer majd valaki megmagyarázza ezt is. A szerzőktől tudom, hogy a kötet elsősorban a rendőrök tájékozódására készült, de hogy külföldiek beszéljenek magyar szlengben?) Ugyancsak évszám nélkül jelent meg (egyébként 1995-ben) az Anyanyelvápolók Szövetsége kiadásában Kardos Lászlóval közösen jegyzett kötete: a Diáksóder. A könyv egy 1992-es ifjúsági nyelvi pályázat anyagát dolgozza fel, rövid nyelvészeti eligazítással. Elsősorban szavakat, kisebb részben szólásokat is közöl. Ezt folytatja a nemrég megjelent Diáksóder 2., most már csak Szűts László jegyzésével a Cédrus Művészeti Alapítvány és a Napkút Kiadó ifjúsági nyelvi pályázatán alapuló kötet (2008). Mindkét szótárban van ábécérendes diákszógyűjtemény, a kötetek végén pedig a fontosabb köznyelvi megfelelők diáknyelvi szinonimái. Ha valakit az érdekel, hogy az iskolát hogy nevezi a diákszleng, akkor az iskola címszónál is megtalálja, ha pedig hall egy szlengszót, és nem tudja, mit jelent, akkor így kereshet: agyalda, bunkóképző, diliház, észház, isi, kínzókamra, kóter, melegedő, unalomház, dühöngő, skóla, sulaj, sulesz, suli, sutyó, vesztőhely. (A megoldás: iskola)
Egy harmadik típusú, most megjelent diákszlengszótár Vasné Tóth Kornéliáé: összehasonlító diáknyelvszótár. A szerző már gimnazista korában elkezdett foglalkozni a diáknyelvvel, majd 1990-ben megjelent (Tóth Kornélia néven) az ELTE legendás, Hajdú Mihály szerkesztette Csoportnyelvi dolgozatok sorozatában A sárbogárdi diáknyelv szótára című, 1987-ben végzett gyűjtésének kiadása. Később 2007–2008-ban, tanári munkáját Érden folytatva megismételte a kérdőíves gyűjtést. A földrajzi közelség és a húszéves távlat lehetővé tette az összehasonlítást, ezt tartalmazza az új kötet {Elő diáknyelv, 2010).
Természetesen új diáknyelvi szavak keletkeztek az új tantárgyakra, informatikai jelenségekre (például incsi – internet). A munka összehasonlító fejezetében a szerző nyelvtani és szókészlettani jelenségek szerint veti össze a sárbogárdi és az érdi gyűjtést. Értelemszerűen vannak csak az egyik helyről adatolt szavak. A gondolkodik igére Sárbogárdon ezek a diáknyelvi szavak jöttek be: golyózik, kopaszodik, működnek az agytekervényei, tekereg az agya, töri a kobakját, míg Érden: agyai, bambul, elmélkedik, erőlködik, eszeskedik, gondcsizik, mereng, searchingel, töri a buksit, töri a fejét, töri a kókuszt, töri az agyát. Ebből persze nem tudható, hogy a mai érdi gyűjtés anyagát mennyire ismerik Érd határain túl is, például Sárbogárdon, s esetleg a bambul nem volt-e meg már 1987-ben az egész országban (én ismertem, mert egy 1976-os diákrádiós táborban általános divatkifejezés volt a bambulás, a mélázva elgondolkodás). Az alaktani szempontok összevetéséből adódó következtetés ugyancsak megfelelő óvatossággal tehető. A (nyelvészek által játszinak, játékosnak nevezett) -i, -ci stb. képzők mindkét helyen, mindkét gyűjteményben előfordulnak, s valóban aligha hihető, hogy lennének speciális diáknyelvi szóképzések, különösen területi különbségekkel. Szűts Lászlóék feltételeznek egy olyan szóalkotási módot, amely (szerintük) köznyelvben nincs meg: a képzés és rövidülés határterületén mozgó megoldást. Például páciensből paci, szenilisből széni, szituációból szitu. Ma már ez is szélesebb körben terjedt el. Vasné Tóth Kornélia diáknyelvi szótárának erőssége az állandóságot és változást mutató összehasonlító elemzés szempontrendszere. Ebben találunk alaktani és főként jelentéstani szempontokat. Ez utóbbiak alcsoportjai: egy hangsorhoz tartozó jelentések (például egy- és többjelentésű szavak), több hasonló hangsorhoz tartozó jelentések (például alakváltozatok), több különböző hangsorhoz tartozó jelentések (például rokon értelmű szavak), részleges jelentésváltozások (például jelentésszegényedés, jelentésgazdagodás), poliszémiaosztályok létrejötte (például metaforikus, metonimikus megoldások). Most megjelent szótárában csak az érdi gyűjtést teszi közzé, a megszokott módon: diáknyelvi és köznyelvi szavak szerint. (A sárbogárdi gyűjtés már korábban megjelent.)
Áttekintésem jelzi a diákszlengkutatási gyűjtemények típusait, a lehetséges irányzatokat, kutatási szempontokat, és persze a hiányokat is. Nem dicsérhetjük eléggé a gyűjtők áldozatvállalását, valamint a csoportnyelvek kutatásában és dokumentálásában hallatlan feladatot ellátó Hajdú Mihály Csoportnyelvi dolgozatok című (mára már megszakadt) sorozatát. Látható, hogy a diáknyelvi kutatások mozaikosak, de a mozaikokból egyre árnyaltabb kép állítható össze. A folytatáshoz nem mondhatunk mást, mint amit több mint kétszáz éve mondanak a nép- és nyelvkutatók gyűjteni kell! A gyűjtések soha nem avulnak el. (Hoffmann Ottó: Mini-tini-szótár. A mai magyar diáknyelv szinonimaszótára. Pécs: JPTE, 1996, 285 p.; Kardos Tamás–Szűts László: Diáksóder. Hogyan beszél a mai ifjúság? Budapest, Ciceró, é. n. [1995], 197 p.; Szűts László: Diáksóder 2. Budapest: Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút Kiadó, 2008, 176 p; Vasné Tóth Kornélia: Elő diáknyelv. Két város, húsz év tükrében. Sopron: Novum Publishing Kft., 2010.130 p.).

Balázs Géza
nyelvész, egyetemi tanár, ELTE